Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Több ezer néző a Bakonyi Vágtán

A hosszú hétvégén lezajlott az V. Bakonyi Vágta a Zirci Tündér Farmon. Hatalmas közönség előtt tartották meg az eseményt, ahol a nézők megismerkedhettek a lovas kultúrával és lovas hagyományőrzéssel.

A Nemzeti Vágta előfutama a polgármesterek reggelijével kezdődött, amelyet néptáncos műsor és kóruselőadás követett. A szervezők gondoskodtak a gasztronómia rajongóiról is: az érdeklődők megkóstolhatták a magyar konyha utánozhatatlan ízeit és végig járhatták a helyi termelők vásárát. A legkisebbek sem maradtak program nélkül: a gyermeksarokban pónilovaglás, mászófal és ügyességi játékok várták a látogatókat.

A Bakonyi Vágta döntőjét délután rendezték meg, ahol a Nemzeti Vágtán először résztvevő Fodor Melinda magabiztos győzelmet aratott Marinával, a házigazda Zirc városát képviselve. Az októberi budapesti döntőre Vörös József is sikeresen kvalifikálta magát Csipa nevű lovával, így Csetény települése is részt vehet a Nemzeti Vágtán. Az ifjú lovasok versenyén Galgovits Réka győzedelmeskedett Dunaharasztiról, Velion Aronia nevű pónijával. Kitartásának köszönhetően párosuk már biztosan ott lehet a Kishuszár Vágta budapesti futamán.

Fotóink a 2019-es évi Bakonyi Vágtáról »

2019. augusztus 22.