![]() |
|
Olimpikon futam a Nemzeti Vágtán- Fábián László kakukktojásnak tartja magát - A Nemzeti Vágtán egykori olimpikonjaink is összemérik tudásukat. Az olimpikonok futama a hétfői napon lesz, ahol Fábián László, Mizsér Attila, Martinek János és Kálnoki Kis Attila, azaz négy öttusázó olimpiai-, illetve világbajnok verseng majd egymással. A futam egyben megemlékezése az 1989-es, húsz évvel ezelőtti budapesti öttusa világbajnokság felejthetetlen győzelmi pillanatainak. „Bevallom, az utóbbi időben csak alkalmanként lovagoltam, inkább futással tartom edzésben magam, ahogy a barátaim, versenytársaim is. Hetente háromszor 8-12 km-et futok a Hármashatárhegyen” – mesélte Fábián László, majd elárulta, focizni is eljár, hétfőnként történetesen a Nemzeti Vágta kreatív igazgatójával, Geszti Péterrel. ![]() Az olimpikon futam indulói (Mizsér Attila, Fábián László, Kálnoki Kis Attila, Martinek János)
„Péter csak úgy csinál, mintha focizna, mindig azzal jön, hogy gyerekkorában kapus volt, majd rávágom, marha sokat felejtettél. Mindig viccelődünk, egyébként kedveljük egymást.”
![]() Fábián László öttusázónak a magassága miatt mindig nehezebben ment a lovaglás, most mégis vállalja a futamot
Június 1-jén, a Nemzeti Vágtán tehát az is kiderül, négyük közül ki a legjobb lovas.
Fábián László
![]() Fábián László
![]() ![]() |








