Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Hírlista

  • Rigó Loretta a 2018. évi Kishuszár Vágta győztese

    Zirc településének képviseletében Rigó Loretta az új győztese a kishuszárok versenyének, miután doppingvétség következtében új befutási sorrend került megállapításra.

  • Temerin nyerte a 11. Nemzeti Vágta döntőjét

    Idén szeptember 15. és 16. között került sor a már hagyománnyá vált Nemzeti Vágta megrendezésére. Az idei alkalom immár a tizenegyedik volt, mely során Magyarországról és a határon túlról érkezett versenyzők a magyar lovas hagyomány és lovas kultúra előtt tisztelgő legrangosabb hazai eseményen mérték össze tudásukat a Hősök terén.

  • Doppingvétség a Nemzeti Vágta Kishuszár Vágta futamában

    A 2018. évi Nemzeti Vágta Kishuszár Vágta döntőjében Sepsiszentgyörgy település színében győztes Kolumbán Örs-István által lovagolt Fatima nevű lóból vett doppingminta pozitívnak bizonyult.

  • Kisorsolták a Nemzetközi Vágta Európai Mobilitási Hét Nemzetközi Futamának sorrendjét

    A Bábolna Nemzeti Ménesbirtokon ünnepélyes sorsolás keretében derült fény arra, hogy a versenyzők melyik lóval állhatnak majd rajthoz a Nemzeti Vágta nemzetközi futamán. A külföldi indulók a ceremóniát követően megismerkedtek négylábú társaikkal. A nemzetközi futam indulói Shagya-arab magyar fajtájú lovakon versenyeznek, melyeket a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok bocsát rendelkezésükre.

  • A brit királyi lovasság egyik tagja is versenybe száll a Nemzeti Vágtán

    Közeleg az idei Nemzeti Vágta, ebben az évben szeptember 14-16 között kerül megrendezésre az ország legnagyobb lovas versenye. Az előző évekhez hasonlóan idén is lesz a Nemzeti Vágtának nemzetközi futama, ahol olyan nemzetek ülnek nyeregbe, amelyek kultúrájának meghatározó része a lovaglás. Idén az a megtiszteltetés érte a Nemzeti Vágta szervezőit, hogy az Egyesült Királyság képviseletében a brit királyi lovasság egy tagja, Mr. Owen Watkins is részt vesz versenyzőként a Nemzeti Vágtán.

  • Már lehet jelentkezni a Turizmus Világnapja programjaira

    Szeretné jobban megismerni Budapestet? Regisztráljon és egy turista szemével fedezheti fel Budapest látványosságait, legújabb attrakcióit és kulturális értékeit a Turizmus Világnapján, szeptember 27-én, csütörtökön!

  • Kiürült a Sors Láda – megvan a Nemzeti Vágta futamainak sorrendje

    A Nemzeti Vágta a magyar lovas hagyomány ünnepe, az év legjelentősebb lovas kulturális eseménye, amely idén szeptember 14. és 16. között kerül megrendezésre a Hősök terén. A 72 induló település és lovasa pályasorsolására szeptember 5-én került sor többek között a hazai lovas élet jeles képviselőinek körében.

  • „Rendszer és következetesség – ez nemcsak a gyermeknevelésben, hanem a lovak életében is elengedhetetlen”

    A Nemzeti Vágta eseményeit élőben követhetik szombaton a 14:00 - 18:45 és vasárnap a 10:45 - 18:30 közötti idősávban a www.mediaklikk.hu/vagta oldalon.