News Photo

Újra vágtáznak Baján

  • 2013. augusztus 18.

Bácskai Vágta augusztus 20-án Baján |

Hagyományt teremtettek Baján: öt éve a városban rendeztek először Nemzeti Vágta előselejtező futamot. A Bácskai Vágta idén is várja a térség legjobb lovasait, az eseményt nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án rendezik meg a Petőfi-szigeten.

Hogy kik lesznek a Bacskai Vágta legjobbjai, Augusztus 20-án, kedden kiderül. Kiderül, hogy ki lesz az a két lovas, aki az elismerő első, illetve második helyen ér célba, s ezzel kivívja magának a jogot a Hősök terén, szeptember 20-22 között megrendezésre kerülő Nemzeti Vágtán való indulásra.

Már csak két Elővágta lesz, aztán a bejutott versenyzők lovaikkal már csak arra készülnek, hogy a legjobb formájukat hozva álljanak rajthoz a Hősök terén felállított versenypályán.

A bejutott települések pedig készülődnek, hogy büszkeségeikkel, hagyományaikkal, értékeikkel elkápráztassák a Vágta Korzóra kilátogató közel kétszázezer érdeklődőt.

Következő Elővágta helyszínek:
Augusztus 24. Hírös Vágta – Kecskemét
Augusztus 25. Kaposvári Vágta - Kaposvár

2013. augusztus 18.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?