Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

„Egyre nagyobb a lelkesedés!”

„Egyre nagyobb lelkesedés övezi a Nemzeti Vágta Elővágtáit, és a hozzá kapcsolódó rendezvényeket. Igazi összefogásnak lehetünk tanúi vidéken, elhivatottság és elkötelezettség jellemzi a résztvevőket, nagyon jó érzés ezt látni!”

 
 
 
Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta nevezési igazgatója a május elsején megrendezett Sarkadi Vágta kapcsán nyilatkozott. 2014-ben is országszerte megrendezik a regionális selejtezőket, ahol az induló települések lovasai mérik össze lovas tudásukat, ügyességüket, gyorsaságukat. Minden Elővágta első két helyezettje belovagolja települését a budapesti viadalba, hogy ott bizonyíthassa majd rátermettségét.
 
Komoly feladat egy Elővágtát megszervezni, komoly elvárásoknak kell megfelelni. Örömmel mondhatom, hogy az egyes települések egyre aktívabbak, a rendezvények megmozgatják az egész régiót. Rendkívüli hangulat alakul ki egy-egy Elővágtán; a település lovasa nem egyedül érkezik a versenyre, hanem elkíséri őt az adott helység lakosságának egy jó része is, hogy személyesen szurkolhasson, gyakran előfordul, hogy saját csapatpólót készítenek maguknak, és abban drukkolnak. A célunk az, hogy bárki, akár egy magánember, aki kedvet érez a versenyzéshez, meg tudja teremteni a nevezés feltételeit, és a saját lovával tudjon részt venni a megmérettetésen. Az angol telivérek kizárásával elértük azt, hogy a lovasok saját lovaikkal, jellemzően magyar lófajtákkal képviselik településüket.” – mondta el Bendes Csaba.
 
  
 
A Nemzeti Vágta lovas eseményei ötödik éve színesítik a sarkadi majálist. Az izgalmas lovasversenyek és látványos bemutatók színvonalas szórakozást jelentenek az egész családnak.

Sárfalvi Péter, a 2013-as Nemzeti Vágta Jótékonysági Futamának győztese díszvendégként, feleségével érkezett a Sarkadi Vágtára. „Remekül érzetük magunkat, szívélyes vendéglátás, barátságos emberek, lelkes indulók fogadtak minket. Ahogy néztem a versenyt, felkavarodtak bennem az érzések, nagyon beleéltem magam a lovasok helyzetébe. Előjött bennem a versenydrukk, végigizgultam a futamokat. Rengeteg program volt; csikós bemutató, amatőr fogathajtó verseny, mind tetszett, de legjobban Hamza Viktória nyűgözött le, lélegzetelállító volt az a bemutató, amit a lovakkal csinált. Nagyon jó hangulat volt!”
 
  
 
A következő Elővágta időpontja; május 18. Kisalföld Vágta!
 
 
2014. május 8.