Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Hírlista

  • Egész Tahitótfalu büszke a díjra

    A Szentendrei sziget kapuja eddig sokak számára csak az eperről volt híres, pedig komoly lovas hagyományai vannak a településnek. Fogathajtásban például öt minősített hajtójuk van. Hozzájuk csatlakozik most lovas dicsőségként a Molnár Gyöngyi által megszerzett győzelem a Nemzeti Vágtán.

  • Molnár Gyöngyi csak hetente edzhetett a lovával

    Úgy nyerte meg immár másodszor a Nemzeti Vágtát Molnár Gyöngyi, hogy hónapokon keresztül lovától távol kellett készülni és mindössze hetente egyszer ülhetett Iceman nyergébe.

  • Éppen csak nem osztott még autogramot a Kishuszár Vágta győztese

    Mórocz Mercédesz nyerte a Bóbita támogatásával megrendezett Magyar Posta Kishuszár Vágtát. A 11 éves lány alig két éve kezdett lovagolni. A Hősök terén szerzett győzelme egyben az eddigi legszebb születésnapi ajándéka is.

  • Rendkívüli esemény nélkül zajlott a Nemzeti Vágta

    Rendezői szempontból sikeresen zárult a 2014-es Nemzeti Vágta programsorozata. A versenyek folyamán sem ember, sem ló nem sérült, a népes számú közönség pedig jól szórakozott. Ennek ellenére a szervezők már most azon dolgoznak, hogy jövőre még sikeresebb Vágtát zárjanak.

  • Klasszis lovak versenyeztek a PreVital Nemzetközi Futamban

    A Nemzeti Vágta PreVital Nemzetközi Futamában azonos feltételek mellett versenyezhetett a résztvevő 12 ország lovasa. Valamennyien a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok shagya-arab lovait ülhették meg. Néhány nappal a verseny előtt, sorsolással dőlt el, hogy melyik lovat melyik versenyző kapja.

  • Mindenkinek van kedvenc meséje…

    …a miénk a Nemzeti Vágta és a főhősei mindazok, akik részt vesznek benne, akik részt vesznek rajta vagyis mi saját magunk vagyunk mesénk hősei…

  • Lovas Dámák bemutatója

    Elegáns hölgyek, lovas sport etikett, szebbnél szebb ruhaköltemények, pompás hintók – a Nemzeti Vágta Lovas dámáinak bemutatója.

  • Sztár csapat a dobogó tetején

    A Nemzeti Vágta idén is megrendezte a már hagyománnyá vált MVM Paksi Atomerőmű Kocsitoló versenyt. Ez egy könnyed, a lovas sporthoz kötődő erőpróba, ahol a versengő csapatok a homokos talajon egy-egy kocsit igyekeznek elvonszolni a célig…