Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Nemzeti Vágta előfutamainak hazai helyszínei

A lovasok országszerte nyolc hazai településen mérhetik össze tudásukat ebben az évben a Nemzeti Vágta előfutamain. Idén két új helyszín is szerepel a versenynaptárban.

A koronavírus miatt változott az idei előfutamok száma, a szokásos 16 helyett 8 hazai településen rendeznek válogatót. Minden helyszínről az első négy helyezett település indulhat a budapesti döntőbe, az elővágta rendezők pedig további két települést küldhetnek a Hősök terére. A kis lovasok is összemérik tudásukat már az elővágtákon, közülük helyszínenként az első két versenyző jut majd be a döntőbe.

Az idén ismét nyeregbe száll a kétszeres győztes címvédő, Nagy Arnold és a szintén kétszeres bajnok, Németh János. Ott lesz a mezőnyben a tavalyi döntő harmadik és negyedik helyezettje is, Somogyi József és Vámos Mercédesz személyében.

Ebben az évben két új helyszínnel bővül a versenynaptár, Vácdukán és Orosházán is első alkalommal tartanak majd előválogatót. A 2020-as Nemzeti Vágta hazai futamainak versenynaptára a következők szerint alakul.

 

2020. augusztus 16. új időpont: 2020. augusztus 23. - Festetics Vágta

2020 augusztus 20. - Orosházi Vágta

2020 augusztus 21. - Bakonyi Vágta

2020 augusztus 29. - Érdi Vágta

2020 augusztus 30. - Borsodi Vágta

2020 szeptember 12. - Viharsarki Vágta

2020 szeptember 19. - Hevesi Vágta

2020. szeptember 26-27. - Vácdukai Vágta

 

2020. augusztus 6.