Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Ők lettek a III. Érdi Vágta győztes lovasai

A Jótékonysági Sztárfutam edzésén Bács Péter bizonyult a leggyorsabbnak

Július 18-án álltak rajthoz a térség lovasai a simonpusztai Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban. A település már harmadszorra rendez Elővágtát, de most először került sor arra, hogy itt rendezzék meg a Jótékonysági Sztárfutam első közös edzését, amely a hírességek döntőre való felkészülésének egyik állomását is jelentette.

Egyedülálló helyszínen versenyeztek a térség lovasai a III. Érdi Vágtán. Az eseményen a látogatókat Dolhai Attila zenés gálaműsora, dámalovas és díjugrató bemutató, valamint egész napos gyermekprogramok (kézműves sátor, arcfestés és sétalovagoltatás) szórakoztatták.

A nagy érdeklődés övezte eseményt a kishuszárok versenye nyitotta meg. A futamon Hajdu Fanni diadalmaskodott Nárcisz nevű lovával, az ő párosuk Orosházát fogja képviselni a budapesti Nemzeti Vágtán. A második Friebert Bernadett lett Csörög képviseletében, aki Mirza hátán fog indulni a döntőben.

A Nemzeti Vágta érdi előfutamán a Balatonalmádit képviselő Mórocz Mercédesz és lova, Mázli bizonyult a legjobbnak, ezzel megkaparintva az első helyezést. A dobogó második fokára Galaxy és lovasa, Scwarzenbart Bálint állhatott, akik Decset képviselhetik az októberi döntőn a Hősök terén. A harmadik helyen Kishegyes településről Cékus Árpád jeleskedett Uwaiss nevű lovával, így már ők is biztosan részt vehetnek Budapesten, a Nemzeti Vágtán. Negyedikként futott be a baji Eck Viktória Rainy Day hátán, aki szintén kvalifikálta magát a döntőre.

Az érdi versenyen a Jótékonysági Sztárfutam edzésére is sor került. A résztvevő művészek már az októberi döntőre tréningeztek a helyszínen, ahol a győztes híresség nyereményének összegét a Bottyán Equus Lómenhely Közhasznú Alapítványnak ajánlja majd fel. Az érdi sztárfutamon Bács Péter bizonyult a legjobbnak, másodikként Sipos Imre, harmadikként Krajnik-Balogh Gábor, negyedikként pedig Nagy Ervin futott be a célba. A budapesti döntőn a nézők rajtuk kívül, még Széchenyi Krisztián táncművésszel (a híres Széchenyi család leszármazottjával) is találkozhatnak majd.

Fotóink a III. Érdi Vágtáról »

2021.07.19.