Az Elővágtákon – ahogyan a Nemzeti Vágta döntőjén is – három korcsoportban indíthatnak amatőr lovasokat a települések: a 10-13 évesek a Huszárgyerek, a 14-17 évesek a Kishuszár, míg a 18. évet betöltöttek a felnőtt futamban indulhatnak. A leggyorsabb versenyzők indulási jogot szereznek az október 3-4-i Nemzeti Vágtára, amelyet a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban tartanak.
Az Elővágták hagyományos versenyei mellett élménydús lovas programok is várják a közönséget: számos helyszínen kocsitoló versenyeket, lovas ügyességi és hagyományőrző programokat, csikós- és pusztaötös-bemutatókat, trükklovas és agarász bemutatókat, valamint zenei programokat, főzőversenyt és egyéb kulturális eseményeket is tartanak.
Az Elővágtát szervező települések sora idén három új taggal bővült: a Veszprém vármegyei Nagyvázsony, a Bács-Kiskunban fekvő Jánoshalma, valamint a romániai Partiumhoz tartozó Avasújváros lesz előfutam-helyszín. Gyenesdiás idén is megújítja rekordját: a Zala vármegyei település tizenhetedik alkalommal szervezi meg Elővágtáját, így a nagyközség a leghosszabb ideje előfutamot szervező település.
Idén az első rendezvény a Sárköz Vágta, május 23-án, az utolsó pedig a Székely Vágta, szeptember 12-13-án. Utóbbival együtt összesen négy Elővágtát tartanak a határon túl, tízet hazai pályán.

Címkék