Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Széchenyi Pálya a Nemzeti Vágta idei újdonsága

Idén ünnepeljük gróf Széchenyi István halálának 150. évfordulóját, ezen jeles alkalomnak tisztelegve a 2010-es Nemzeti Vágtán egy új pálya is kialakításra került, ahol június 2-4 között számos nívós lovas esemény került megrendezésre, köztük díjugrató, fogathajtó és díjlovas versenyek is. A Széchenyi Pálya 3 napos történéseit Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója eleveníti fel.
    •    Miért jó, hogy készült egy külön pálya is idén?
    •    A díjugratás az egyik legnépszerűbb lovas sport hazánkban, ebben a szakágban szerepel a legtöbb ló és sportoló is, úgy érzem, itt volt az ideje, hogy külön pályával tisztelegjük ez előtt. Csodálatos érzés tudni, hogy Magyarország fővárosának kellős közepén lóversenyeket lehet rendezni!

    •    Milyen versenyeket rendeztek a Széchényi Pályán?
    •    Az összes lovas verseny szakág bemutatkozott a 3 nap alatt. Mindközül a legközkedveltebb a díjugratás. A Széchenyi Pálya díjugrató versenye az 1986 óta megrendezésre kerülő Aranyos Kupa versenysorozat egyik állomása volt. A számokban amatőr lovasok indulhattak, akik hobbiként, a munkájuk mellett hódolnak a díjugratásnak. Fantasztikus érzés volt látni egy, a belváros szívében zajló lovas versenyt. A közönség nagyon hálás volt, és a megtelt tribünökön hangosan biztatták a versenyzőknek.

    •    Sok híresség is ért már el nagyszerű eredményeket díjugratásban.
    •    Így van, például a sportág jeles űzője a kiváló a színész-énekes Sasvári Sándor, aki már közel 20 éve ér el kimagasló eredményeket díjugratásban. Nem is csoda, mert időt és fáradságot nem kímélve edz, és kevés szabadidejében is időt szakít a tréningezésre. Bár a színművész többször volt már az első 6 helyezett között, most a Széchényi Pályán a középmezőnyben végzett. Azonban számára az igazi élményt és megtiszteltetést az jelentette, hogy egy olyan pályán versenyezhetett, amit gróf Széchenyi István emlékének tisztelegve hoztak létre.

    •    Mi volt a legkellemesebb élménye a versenysorozattal kapcsolatban?
    •    Egy ilyen patinás helyszínen, a legnagyobb magyar tiszteletére létrehozott pályán csakis a legmagasabb színvonalú rendezvényt lehetett elképzelni, ami igen nagy kihívás volt. 350 ló logisztikája, mozgatása, elszállásolása és a rendezvény kiszolgálása, a látogatók fogadása hatalmas szervezési feladat. Mégis ebben az óriási munkában, az állandó rohanásban csodálatos élmény volt, hogy a minden egyes lovasember odajött, szólt egy jó szót és elmondta mennyire boldog, hogy ilyen környezetben versenyezhet.

    •    És a kellemetlenségek?
    •    Mi mást mondhatnék a borzalmas időjárással, árvízzel sújtotta országunkban, mint az égiektől való rettegés és aggodalom. Pengeélen táncoltak a programok, hogy vajon meg lehet-e tartani, vagy elmaradnak? Nem titok, hogy a lovaknak megfelelő minőségű talajra van szükségük. De szerencsére végül minden a tervek szerint alakult és nagy örömünkre minden tervezett program megvalósult.