Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Emberfeletti teljesítmény, embertelen körülmények

Lázár Vilmos összetettben a hetedik, ifj. Nagy Tibor a nyolcadik, míg a csapat a negyedik helyre jött fel a várakozásoknak megfelelően a Franciaországban megrendezett Kettesfogathajtó Világbajnokságon.
 
 
Az időjárás nem volt kegyes a versenyzőkhöz a maraton versenyszám idején. A hatalmas sártengerré vált pályán a lovak rendkívül nehezen tudták a kocsit húzni. Míg általában az utolsók között induló versenyzők előnyben vannak, most azonban az előbb indulók jártak jól, hiszen a fellazult talaj megnehezítette a lovak dolgát. Ezért is kiemelkedő ifj. Nagy Tibor teljesítménye, hiszen az utolsók között indult, mégis egy akadályban a leggyorsabb, másik két akadályban pedig a második leggyorsabb volt, így a maratonon második helyezést ért el. Lázár Vilmos sérülése ellenére emberfeletti teljesítményt nyújtott, biztonsági hajtással a tizedik helyen végzett, így összetettben három helyet lépett előre.
 
 
 
Rendkívül szoros küzdelem alakult ki az élen, Lázár Vilmost a dobogótól kevesebb, mint öt hibapont választja el, de szorosan mögötte áll ifj. Nagy Tibor. Csapatban Magyarország a negyedik helyen áll, kevesebb, mint két pontra a dobogótól. Egyetlen labda leverése három hibapontot jelent, így teljesen átrendeződhet a sorrend. A holnapi akadályhajtás az idegek harca, amelyen eldől, hogy az első világbajnokságán induló ifj. Nagy Tibor, vagy a hétszeres világbajnok Lázár Vilmos ér el jobb helyezést.
 
 
 
 
Összetett eredmény:
1. Diener Carola (GER) 123,84
2. Engbers Tom (NED) 127,94
3. Chouzenoux Stephane (FRA) 129,06
7. Lázár Vilmos (HUN) 135,00
8. ifj. Nagy Tibor (HUN) 136,43
15. Selyben Zsolt (HUN) 141,14
16. Nyúl Zoltán (HUN) 141,35

Csapat eredmény:
1. Hollandia (255,62)
2. Németország (261,53)
3. Franciaország (268,40)
4. Magyarország (270,28)