Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Bakonyi Vágta huszárok és cowboyok forgatagában

Először rendezték meg a Bakonyi Vágtát Zirc-Tündérmajorban. A 2015-ös Nemzeti Vágta második előfutamát látványos lovas szórakoztató programok színesítették az erős és színvonalas verseny mellett május 16-17-én.

Középkori lovagi tornába csöppenhettek a hétvégén Zirc-Tündérmajor látogatói, akiket tüzes lovas kaszkadőr show, huszárok és cowboyok forgataga várt az első Bakonyi Vágtán.

Az esemény központjában a Nemzeti Vágta második előfutama állt, ahol a Bakony legjobb lovai és lovasai álltak rajthoz, hogy eldöntsék, mely települések lovasai juthatnak tovább a Nemzeti Vágta budapesti futamaira.

Tizenhárom környező település csatlakozott a zirci versengéshez, melyhez profi pályát is kialakítottak a szervezők.

Az Elővágta győztesei belovagolták magukat a budapesti Hősök terére, a szeptemberi megmérettetésre. A Döntő Futam nyertesei közé került Csetény települést képviselő Vörös József Csipa nevű lovával, Aba település lovasa, Farkas Ferenc Ozora Gábriel (Kenéz) nevű lovával, valamint Kapuvár képviselője, Somogyi József Bob Herceg Boszorkával.

A két napos, ingyenes eseményen a települések bográcsfőző versenye mellett a Zirci Tücsök gyermekzenekar fellépése szórakoztatta a közönséget, de gyermek lovas programok, lovas ügyességi verseny, szabadidomítás, western lovas show, solymász bemutató, bugaci csikós bemutató, póni bemutató is várta a látogatókat. Az élő koncertek, valamint a helyi mesterségek, kézművesek és termelők vására pedig még színesebbé tette a gazdag programkínálatot.

A rendezvény különlegességéhez tartozott, hogy a szomszédos repülőtéren épp repülős bemutatót tartottak, így a vállalkozó kedvű lovasok egy kisrepülőgépet is kihívhattak gyorsulási versenyre.

2015. május 21.