Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Célegyenesben a Nemzeti Vágta

2015. szeptember 18-20-a között immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a budapesti Hősök terén a Nemzeti Vágtát, a magyarság legnagyobb modern kori lovas ünnepét. 

A Nemzeti Vágta egyesíti a lovas hagyományokat, a magyar falvak, városok kultúráját és évről évre bebizonyítja: a magyar lovas nemzet, ahol nem csupán szeretik, de valódi társként kezelik a négylábúakat. A Vágta már alapításakor is monumentális rendezvény volt, ami az évek során tovább bővült és mostanra az egész lovas szezont átölelő, a teljes Kárpát-medencét megmozgató programsorozattá vált. A budapesti mindent eldöntő futamokon 72 település lovasa vesz részt, melynek egy része a májustól indult a vidéki és határon túli Elővágtákról küzdötte be magát a Nemzeti Vágtába.

A Nemzeti Vágta idejére a Milleniumi emlékmű körül, az éjszaka leple alatt egy speciális ívű versenypálya épül fel lelátókkal, valódi aréna-hangulatot csempészve a történelmi helyszínre. A Nemzeti Vágta egyik sajátossága, hogy – a lovas szakma ítélete alapján – angol telivérek nem szerepelhetnek a versenyben, így a az esélyegyenlőség jegyében a hazai lovasélet minden szereplője lehetőséget kap az induláshoz. „A lótartók, lóval foglalkozók, lovaglók, lótenyésztők kibontakozási lehetősége a Nemzeti Vágta, ahol reflektorfénybe kerül a tudásuk, tehetségük, amire korábban nem volt példa. Maga egy-egy Vágta-futam pedig olyan koncentrált sportélmény másfél percben, amit testközelből élhetnek át a nézők és egy életre szóló pozitív élményt ad” – mondta Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója.

A Nemzeti Vágta nem egy önmagában álló lóverseny. Több helyszín várja a gasztronómia, a kultúra, a sport és a természet kedvelőit. A versenypályán lévő lovas programok, bemutatók az elmúlt években maguk is rangos helyet vívtak ki a hazai lovas életben. A közönség kedvenc programjai a Magyar Posta Kishuszár Vágta, a LOVI Fogatvágta, az MVM Paksi Atomerőmű Kocsitoló verseny, az OTP Bank Jótékonysági Sztárfutam. 2013 óta már PreVital Nemzetközi Futamot is rendeznek, melyen idén is 12 ország legjobb lovasai állnak rajthoz a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok azonos képességű, Shagya-arab lovaival.

Szeptember 8-án az Elővágtákon indulási jogot nyert települések lovasai előtt a Budai Várban kibontották a Nemzeti Vágta lobogóját. A Nemzeti Vágta futamainak sorsolási ceremóniáját Mondok József nyitotta meg, aki szerint a Nemzeti Vágta feleleveníti a nemzeti lovas hagyományt, egyben népszerűsíti a lovassportot egy nagyszabású kulturális fesztivál keretén belül.

„A rendezvény nemcsak a versenyről, de az összetartozásról és a közös családi élményekről is szól.  Ezt bizonyítja az a több tízezer ember, aki évről évre szurkol az Elővágtákon és kilátogat a budapesti Hősök terére, ahol aztán nyeregbe ülteti gyermekét. Az ifjú huszárok csákót és egyenruhát is ölthetnek magukra a Huszár Táborban, a gasztronómiai élvezetekkel elárasztott Országkonyha finomságai pedig kellemes pihenőt ígérnek, hogy aztán újult energiákkal vághassanak bele az újabb intenzív izgalmak felfedezésébe kicsik és nagyok egyaránt” – mondta a Nemzeti Vágta társelnöke.

Mondok József úgy folytatta: a magyar tradíciók és a nemzeti összefogás értékének megélésére szüksége van a mai kor emberének, a Nemzeti Vágta pedig nemcsak az országot, hanem az egész nemzetet összekovácsolja.

Az ünnepség zárásaként a magyar lovas élet jeles képviselői, partnerei összesorsolták a Nemzeti Vágta futamainak résztvevőit. A Sorsládából sorra kerültek elő a települések nevét tartalmazó papírlapok, a versenyben érdekelt lovasok pedig rögtön az esélyeiket kezdték latolgatni.

A 2015. évi Nemzeti Vágta Rostás Pál, az 5. Radetzky huszárezred 1813-ban hősi halált halt közhuszárjának emléke előtt tiszteleg. Ő az egyetlen magyar huszár, akinek szobra van Európában.

Képeink a sorsolásról »

2015. szeptember 9.