News Photo

Cegléden középpontban a laska és a Vágta

  • 2016. június 14.

A IX. Bor- és Laskafesztivál keretében rendezik meg június 19-én, vasárnap a Gyógyfürdő és Szabadidőközpontban a IV. Ceglédi Vágtát. A Nemzeti Vágta területi selejtezője ezúttal is az esemény csúcspontja lesz, de egész hétvégére bőséges programot kínálnak a szervezők.


Már pénteken lovas felvonulás invitálja a városlakókat a hétvégi programokra. A lovas események bemelegítéseként szombaton rendezik meg a Ceglédi Hivatalos Amatőr Kettesfogathajtó Versenyt. A szünetekben lovas karusszelt, fogatos karusszelt, valamint csikós bemutatót és vadászhajtást láthat a közönség.

Vasárnap teljes egészében a lovaké és a lóversenyeké lesz a főszerep. A programok reggel 9-kor díjugrató versennyel kezdődnek, 11 órától pedig a Kishuszár Vágta, illetve a Ceglédi Vágta előfutamai rajtolnak el a Gyógyfürdő és Szabadidőközpont területén kialakított pályán. A futamok közti szünetben rendezik meg Cegléd Város Nagydíját, de láthat a közönség ride and drive és díjugrató versenyt, valamint magyar pásztorkutya bemutatót is. A rendezvény díszvendégei Petrik Andrea és Nagy Ervin, a Kincsem című lovas kalandfilm főszereplői.

A Ceglédi Kishuszár Vágta döntőjét délután 5-től, a Ceglédi Vágta döntőjét fél 6-tól rendezik meg. A 2016-os Elővágta szabályoknak megfelelően ezúttal is a három leggyorsabb lovas szerez jogot arra, hogy települését képviselje szeptember 16-18. között Budapesten, a Hősök terén, a Nemzeti Vágta döntő futamain.

Egy gasztronómiával kombinált lovas fesztiválon természetesen senki nem maradhat sem éhes, sem szomjas. A szervezők a legkiválóbb alföldi borokat és a hagyományostól a modernig számtalan laskaételt kínálnak a vendégeknek. A tökéletes kikapcsolódásról ezen kívül kézműves vásár, főzőverseny és remek koncertek gondoskodnak. A rendezvények ingyenesek, a fesztivál helyszínére ráadásul ingyenes buszjáratok is indulnak.

Nyeregbe Vidék! Nyeregbe Magyarország!
További infó: www.vagta.hu, www.laskafesztival.hu

Fotógalériánk a 2015-ös Ceglédi Vágtáról »

2016. június 14.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?