News Photo

Gyorsan betelt a mezőny az idei utolsó Elővágtákra

  • 2017. augusztus 25.

Kaposváron és Kecskeméten is 16 lovas fog megmérkőzni hétvégén

Maximum létszámmal szervezik meg most hétvégén a kecskeméti Hírös Vágta és a Kaposvári Vágta előfutamát, melyen 16-16 település lovasa verseng majd idén utoljára, hogy bejusson a budapesti Nemzeti Vágta indulói közé. Kecskemét lovasa a többszörös Nemzeti Vágta bajnok, Molnár Gyöngyivel készül közösen, így a város nagy reménnyel indul neki a szombati versenynek.

A Hírös Vágtát ötödik, míg a Kaposvári Vágtát nyolcadik alkalommal rendezik meg idén, hiszen mindkét térségben nagy hagyománya van a lovas életnek. Kecskeméten például több fogathatjó világbajnokságot és díjugrató világkupát rendeztek már az évek során. Az Elővágtát először civil összefogással szervezték meg a környék lovasai, akik saját maguk építették meg a pályát és azóta folyamatosan fejlesztgetik.

Kaposvár az idei Elővágtán szeretne triplázni, ugyanazzal a ló és lovas párossal indulnak, mint ami már bizonyított az előző két évben. Rostási Klaudia Maja nevű lovával a helyiek reményei szerint idén harmadjára állhat az Elővágta dobogójának legfelső fokára.

A Hírös Vágta egyik különlegessége a 28 darabból álló hintókiállítás lesz, mely Fekete Béla magángyűjteménye, s amelyen a régi paraszti szekértől a nagyvárosi hintóig minden típust megtekinthetnek az érdeklődők. A napot egy hatalmas tábortűzzel zárják majd a szervezők.

További információ: www.vagta.hu

Fotógalériánk a 2016-os Hírős Vágtáról »

Fotógalériánk a 2016-os Kaposvári Vágtáról »

2017. augusztus 25.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?