Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Csemő lovasa nyerte a jubileumi Nemzeti Vágtát

A tavalyi bajnok, Füzér a második helyen futott be

Mindkét nap telt házzal zajlott a tizedik Nemzeti Vágta a budapesti Hősök terén. A magyar tradíciókra épülő, történelmi hangulatú lovasverseny idén is több száz települést mozgatott meg. 16 magyarországi és négy határon túli Elővágta eredménye alapján derült ki, hogy kik képviselhetik településeiket a Kárpát-medence legnagyobb modern kori lovas ünnepén.

A Nemzeti Vágta nem egy hagyományos lóverseny, hiszen a lovak és lovasaik nem a saját, hanem településük dicsőségéért futnak egy exkluziv helyszínen, a Millenniumi emlékmű körül épített pályán. A Forma-1-es precizitással, alig 12 óra alatt felépített különleges futófelület és a körülötte elhelyezett lelátók római kori aréna hangulatát idézik fel az ország legkultikusabb terén.

A Nemzeti Vágta kísérőprogramjai – mint az Adrenalin Kocsitoló Verseny vagy a Jótékonysági Sztárfutam - az elmúlt években maguk is rangos helyet vívtak ki a hazai lovas viadalok között. Előbbi versenyszámban Kocs csapata győzött, a második helyet férfias küzdelemben tata csapata szerezte meg. A kajakosokból és az Operettszínház szólistáiból álló Vizeshatos csapat ereje csak a harmadik helyre volt elég. Az OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamot ismét Sipos Imre nyerte, ezzel Vágta rekordot döntve, hiszen korábban még senki nem duplázott két egymást követő évben. A színész-rendező az OTP Bank által biztosított 500 ezer forintos pénzdíját idén is a Magyar Lovasterápia Szövetségnek ajánlotta fel. A két újonc színész, Adorjáni Bálint és Bács Péter, bár nem tudták megszorongatni Imrét, vérre menő csatát vívtak a második helyért, amiből végül Bálint került ki győztesen. Az egyetlen hölgy, Puzsa Patrícia a negyedik helyen ért célba, Barabás Kiss Zoltán pedig reményei ellenére idén sem tudott győzedelmeskedni, az utolsó helyet szerezte meg lovával. Ezzel is, mint minden induló 200.000 Ft-tal tudta támogatni alapítványát.

A Nemzeti Vágtán 2009 óta vesznek részt parasportoló lovasok. Bemutatóikon minden évben több egyesület és alapítvány is szerepel, ahol sérült lovasok mutatják meg magukat a Hősök terén az MVM Lovas Parasport Bemutató- és sorversenyen a Nemzeti Vágta közönségének. A részvételükkel megrendezett műsorban elsősorban az értelmi fogyatékosok lovas versenyein rendezett ügyességi feladatokból láthatnak ízelítőt a nézők, de időről-időre mozgáskorlátozott díjlovasok is bemutatkozhatnak.

A Nemzeti Vágta fontos küldetésének tartja, hogy a felnőtt lovasok mellett a leendő bajnokok is összemérhessék tudásukat, így évek óta megrendezik  a Kishuszár Vágtát, ahol a nevezett fiatalokra ugyanazok a versenyszabályok vonatkoznak, mint a felnőttekre. A döntőt Viszus Viktória nyerte Fülöpháza színeiben, aki Fanni nevű pónija nyergében aratott diadalt. Mögötte a Csetényt képviselő Vörös Tamara és Orosháza lovasa, Mórocz Mercédesz végzett.

A Nemzeti Vágta néhány éve már nem csupán magyar lovas ünnep, hanem távoli kontinenseken is elismert versengés. Idén, az ötödik alkalommal megrendezett OMÉK 2017 Nemzetközi Futamon 12 ország lovasai álltak rajthoz a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok híres shagya-arab lovaival, hogy saját nemzetükre jellemző öltözetben mérkőzzenek meg egymással. A döntőbe Kína, Szerbia, Suriname, Üzbegisztán, Csehország és Magyarország lovasa jutott. A nemzetközi verseny ezúttal kínai győzelmet hozott: a kínai lovas szerb és suriname-i vetélytársát megelőzve hódította el a győztesnek járó babérkoszorút. A Kincsem+ Fogatvágtát a Bugaci ménest képviselő ifj. Juhász László nyerte.

A Nemzeti Vágta tradicionális futamaiban már a középdöntők is szoros versenyeket és komoly izgalmakat hoztak. A döntő mezőny végül a következőképpen alakult:

Csemő színeiben, Petrik Tamás, (lova: Vicces); Baja képviseletében Németh János (My Boy Mennydörgés nyergében); Temerint Nagy Arnold képviselte, (lova: Fantázia); Füzérért Kun Ferenc lovagolt, (Colonia Victoria nyergében), Debrecen színeit, Hajdú László képviselte, Lipto nevű lovával.

A Nemzeti Vágta döntő futamában a küzdelem végig kiélezett volt. Végül a tavalyi füzéri bajnok, Kun Ferenc nem tudta megvédeni címét, Csemő lovasa, Petrik Tamás előzte meg őt.

www.vagta.hu

További képeinket erre találják »

2017. szeptember 17.