Május 13-án a hazánkba delegált tudósítókat látta vendégül Dr. Tamás István, a Nemzeti Vágta elnöke. Tette ezt azért, mert az utóbbi időben egyre többen érdeklődnek külföldről az esemény iránt, és az újságírók is szerettek volna tájékoztatást kapni erről a rendezvényről.
Egészen kivételes összefogásra mutatott példát a Bajai Kistérség. A Nemzeti Vágta gondolatára építve létrehoztak egy regionális lovas rendezvényt, ahová tízezer néző látogatott ki a hétvégén. A helyi polgármesterek szerint a térségben egyetlen ilyen típusú esemény sem mozgatott még meg ennyi embert.
Összecsaptak a falvak a Danubius Rádió előttIgazi vidéki hangulat: nótázás, betyár élet, vigadalom, néptánc és muzsikaszó csendült fel a Danubius Rádió előtt, Budapest egyik legforgalmasabb részén. Aki a reggeli órákban a rádió közelében járt, tátott szájjal figyelte az eseményeket.
- Fábián László kakukktojásnak tartja magát -
Fábián László, Mizsér Attila, Martinek János és Kálnoki Kis Attila, azaz négy öttusázó olimpiai-, illetve világbajnok is megmérettetik a Hősök terén, június 1-jén, a Nemzeti Vágtán
- Keszthelytől Budapestig meg sem áll a színésznő - Oszter Alexandra több száz kilométeres lovas túrára indul mozgássérült sporttársaival együtt. A Nemzeti Vágta jótékonysági futamának indulója ezzel a Keszthelytől-Budapestig tartó, tíz napos lovaglással
Rákóczi Feri karikás ostort pattogtatott a Danubius Rádió előtt. A Pirítós műsorvezetőit ugyanis meglepte egy lovas betyár, néhány népviseletbe öltözött menyecskével. A műsorvezető jó vendéglátó módjára fogadta a látogatókat, akik a Danubius segítségével szeretnének elindulni a Nemzeti Vágtán
Stohl András saját bevallása szerint is nagyon sokat fejlődött a tavalyi Nemzeti Vágta óta, ugyanakkor még mindig nem tartja magát profi lovasnak. A színész szorgalmasan készül a június 1-jei jótékonysági sztárfutamra, ahol idén győztesként szeretne befutni.
A városok és falvak ünnepévé vált a Nemzeti Vágta
A Magyar Turizmus Zrt. 2008-as Vizek Éve kampányának utolsó hónapjában a Budapest-Közép-Dunavidék régió egészségturisztikai kínálatát állítja a középpontba.