Több ezer ember örömtáncától lüktet majd a Hősök tere
A Nemzeti Vágta tizedik születésnapja alkalmából óriási vigadalom készül szeptember 15. és 17. között a Hősök terén és környékén. A 72 település lovasainak megmérettetésén túl, győri és mongol trükklovasok bemutatójával és az egész városon huszárokkal és lovakkal átvonuló, több száz fős seregszemlével is készülnek a szervezők. A rendhagyó Vágta egyik csúcspontja lesz szombat este az ország eddigi legnagyobb szabadtéri táncháza, amikor akár több ezren is táncolhatnak egyszerre a Hősök terén.
A Felvidéki Vágta június 24-i előfutamaiban a térség lovasainak szurkolhat majd a közönség Dunaszerdahelyen.
Itt a nyár, elérkezett a gasztronómiai fesztiválok időszaka. Cegléd első nyárindító fesztiválja 2017. június 16-17-18-án lesz, mely egy igazi ízlelőbimbókat kényeztető rendezvénynek ígérkezik. Itt, a X. Laskafesztivál keretein belül rendezik meg június 18-án, vasárnap az V. Ceglédi Vágtát. A Nemzeti Vágta területi selejtezője ezúttal is az esemény csúcspontja lesz, de egész hétvégére bőséges programot kínálnak a szervezők.
Június 17-én Heves megye lovasai is bekapcsolódnak a legnagyobb magyar lovas eseménybe. Hevesen, az alatkai lovasbázison szervezik meg a Nemzeti Vágta egyik előfutamát, mely kitűnő lovashagyományokkal bír.
A III. szabolcsi Lovas fesztivál keretein belül június 4-én rendezték meg az idén 10. születésnapját ünneplő Nemzeti Vágta Dögei Előfutamát.
2017. június 4-én rendezik meg Dögén a 10. Nemzeti Vágta előfutamát, a Nyírségi Vágtát.
Május 20-án rendezték meg a Vajdasági Vágtát Zobnaticában, ahová a szép idő és a színes rendezvények miatt több ezren látogattak ki.
2017. május 20-án, szombaton (eső esetén május 21-én, vasárnap) ötödik alkalommal rendezik meg a tíz éves születésnapját ünneplő Nemzeti Vágta délvidéki előfutamát, a Vajdasági Vágtát. A helyszín ezúttal is a Bácskatopolyától északra fekvő Zobnatica lesz.
A hagyományokhoz híven idén is május elsején rendezték meg a Nemzeti Vágta első Elővágtáját Sarkadon. A VIII. Sarkadi Vágta és Amatőr Nemzetközi Fogathajtó Verseny sikeréhez nemcsak szépszámú közönség, hanem jó idő is társult.
10. születésnapját ünnepli a Nemzeti Vágta
Nagyszabású sajtótájékoztatóval indult a 2017-es Nemzeti Vágta, amelyet idén szeptember 15-17. között rendeznek meg a budapesti Hősök terén. Hazánk legnagyobb lovas Fesztiválja tízedik születésnapjához érkezett: a jeles évfordulót a zene, a tánc és a vigadalom szellemében, különleges jubileumi programsorozattal ünneplik.