Az európai fővárosok közül Budapest belvárosában lesz először nem hagyományos üzemanyaggal hajtott járművek versenye. Most vasárnap, szeptember 18-án, rendezik az MVM Energia 2.0 Futamot, amely alternatív hajtású járművek versenye, az Andrássy úton, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Opera közötti szakaszon. Napelemes autók, különleges prototípusok, átalakított szériaautók, elektromos versenyautók és motorok startolnak a Magyar Villamos Művek Zrt. megrendezésében az alternatív hajtású járművek versenyén. A cél, a károsanyag-kibocsátás csökkentése.
A lovassport FORMA 1-es versenykocsija, a BIGA
Egy héttel az esemény előtt, szeptember 6-án tartották meg a 2011-es Nemzeti Vágta sorsolását. Összesen 72 település várta izgatottan, hogy kivel sorsolják össze lovasait az előfutamokra. A szeptember 14-18. között Budapesten, a Hősök terén megrendezésre kerülő rendezvényre százezreket várnak a szervezők. Az idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Nemzeti Vágta még több programmal várja a kilátogatókat, hiszen a Széchenyi Pálya különböző lovasversenyei, a települések bemutatkozását szolgáló Vágta Korzó, a közkedvelt „Országkonyha” és újdonságként a Bor- és Pálinkafalu is színesíti majd az ország egyik legnagyobb kulturális, turisztikai, és gasztronómiai fesztiválját.

A Bor- és Pálinkafalu Nagyszínpada, valamint az Országkonyha - Népzenei Színpadának koncertjei
Az angol lovas divat szigorúsága a hölgyeket is érintette a múltban, de a bemutatók alkalmával ma is be kell tartaniuk néhány régi szabályt. De melyek ezek?
„Piaffe, Piruette…
Lóbalett. A legnemesebb látványok egyike.
Ezek a lovak és művészetük… idők és korszakok felett léteznek,
lóidegekben száll nemzedékről nemzedékre,
egy kultúra minden kelleme és öntudata.
Ha Bécsbe megyek mindig meglátogatom őket – a Spanyol Iskolát.”
Márai Sándor
Alig több mint két hét maradt a magyar falvak és települések ünnepéig, és csupán egy elővágta van még hátra, egy esély a lovasok számára, hogy ott győzedelmeskedve jussanak az Nemzeti Vágta versenyébe.
Lázár Vilmos hiba nélkül, a leggyorsabb hajtással megnyerte a Franciaországban megrendezett Kettesfogathajtó Világbajnokság akadályhajtó versenyszámát. Összetettben a negyedik helyezést érte el, a magyar csapat szintén a negyedik helyen végzett.