News Photo

Egész napos programok az I. Vasadi Vágtán

  • 2025. augusztus 22.

Huszárgyerek, Kishuszár és felnőtt futamok, kocsitoló verseny, csikós bemutató és még sok egyéb érdekes program várja a látogatókat az I. Vasadi Vágtán vasárnap, amelyet a vasadi sportpályán tartanak.

A Pest vármegyei település először szervez Elővágtát, amelynek kapuit 8 órakor nyitják. Az ünnepélyes megnyitót 10:30-kor tartják, ami után előfutamokat rendeznek. 12:45-kor kerül sorra a Góbé futam – amelyen bármilyen fajtájú és nemű ló indulhat –, valamint a Kocsitoló verseny előfutama.

14 órakor kezdődik a Nemzeti Lovas Színház előadása, később csikós bemutató várja a közönséget.

16:15-kor kezdődnek a döntők: először a Kocsitoló verseny, majd a Góbé futam, később a Huszárgyerek, majd a Kishuszár Vágta utolsó futama. Az I. Vasadi Vágta döntőjét 18 órától rendezik meg. Azt követi a Vasadi Hagyományőrző Citerazenekar előadása, amit 18:30-tól az eredményhirdetés és a díjátadó követ.

20:30 órától Vastag Csaba koncert zárja az I. Vasadi Vágta programját.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?