Blog Photo
  • 2025. augusztus 27

Megvannak a Nemzeti Vágta döntőjén induló ló-lovas párosok

A vasárnap lezajlott utolsó Előfutammal teljessé vált az októberi Nemzeti Vágta döntőjén induló ló-lovas párosok névsora. Az idei évben 7 magyarországi és 4 határon túli településen tartották a kvalifikációs futamokat.

Blog Photo
  • 2025. augusztus 25

A Vasadiak mindent vittek

Vasad versenyzői nyerték a felnőtt, a kishuszár és a huszárgyerek korcsoportot is a tegnapi I. Vasadi Vágtán, ahonnan összesen kilencen jutottak be az október 3-5-i szilvásváradi Nemzeti Vágtára.

Blog Photo
  • 2025. augusztus 22

Egész napos programok az I. Vasadi Vágtán

Huszárgyerek, Kishuszár és felnőtt futamok, kocsitoló verseny, csikós bemutató és még sok egyéb érdekes program várja a látogatókat az I. Vasadi Vágtán vasárnap, amelyet a vasadi sportpályán tartanak.

Blog Photo
  • 2025. augusztus 18

Zsitkóc versenyzője győzedelmeskedett a Muravidéki Vágtán

Zsitkóc, Domonkosfa, Lendva, Hosszúfalu felnőtt versenyzői jutottak be a szombati Muravidéki Vágtáról Szilvásváradra. A kishuszárok közül Hosszúfalu és Dobronak település lovasai kvalifikálták magukat.

Blog Photo
  • 2025. augusztus 18

Ácsteszér, Baja és Korond nyerte a Festetics Vágtát

Az ácsteszéri Vörös Tamara, a bajai Német Norina és a korondi Balázs Zsanett nyerte a vasárnapi gyenesdiási Festetics Vágta felnőtt, kishuszár és huszárgyerek korosztályát.

Blog Photo
  • 2025. augusztus 15

Agarász, lovasíjász és szabadidomítási bemutató a Festetics Vágtán

Egész napos ingyenes programkavalkád várja a lóbarátokat augusztus 17-én, a Festetics Vágtára. A Nemzeti Vágta Gyenesdiási Előfutamát idén már 16. alkalommal szervezik meg, ezzel rekordot döntve.

Blog Photo
  • 2025. augusztus 14

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Muravidéki Vágtát

Lovas huszár felvonulással, musicalelőadással, trükklovas bemutatóval várja az érdeklődőket a IX. Muravidéki Vágta, a szlovéniai Hosszúfaluban szombaton.

Blog Photo
  • 2025. augusztus 04

Penc lovasa volt a leggyorsabb Borsodban

Penc lovasa, Garai Roland nyerte a vasárnapi Borsodi Vágtát. A legjobb kishuszár a szerencsi Tamás Fruzsina volt, míg a Huszárgyerek Vágtát a gesztelyi Mazur Bianka nyerte.

Blog Photo
  • 2025. augusztus 01

Fogathajtás is szerepel a Borsodi Vágta programjában

Góbé futam és fogathajtás is kiegészíti a Borsodi Vágta szokásos programját, amelyet vasárnap rendeznek. A Nemzeti Vágta Hernádkak-Belegrádi Előfutamát 13. alkalommal tartják.

Blog Photo
  • 2025. július 21

Szikszó lovasa nyerte a Szemenyei Vágtát

Szikszó, Kocs, Császár és Farkaslaka települések versenyzői érdemelték ki a II. Szemenyei Vágta első négy helyezését. A Kishuszár Vágtát Köveskál versenyzője nyerte, őt követi Lövő és Szemenye lovasa. A Huszárgyerek Vágta leggyorsabbja bogyoszlói, második legjobbja érdi lovas volt.

Blog Photo
  • 2025. július 18

Lánglovas produkció, huszár dáma karusszel és huszár alaki bemutató a Szemenyei Vágtán

Kocsitoló verseny, huszár alaki és fegyveres bemutató, csikós és puszta ötös bemutató is szerepel a vasárnapi II. Szemenyei Vágta gazdag programkínálatában, amely 11:30 órakor kezdődik.

Blog Photo
  • 2025. július 07

Csallóközcsütörtök lovasa volt a legjobb a Felvidéki Vágtán

Csallóközcsütörtök versenyzője, Pöthe Laura nyerte a szombati IX. Felvidéki Vágtát. A Kishuszár Vágtán a dunaszerdahelyi Kohút Linda, míg a Huszárgyerek Vágtán a bősi Molnár Borbála bizonyult a legjobbnak.

Blog Photo
  • 2025. július 04

Lovas és kulturális programok is lesznek a holnapi Felvidéki Vágtán

Egész napos ingyenes programokkal vár mindenkit a IX. Felvidéki Vágta, holnap, a dunaszerdahelyi Sikabonyi reptéren. A megszokott lovas programokon – Felvidéki Vágta, Huszárgyerek és Kishuszár Vágta – kívül a Nemzeti Lovas Színház, a Neoton Família és a Metzker&Friends fellépése is várja a Dunaszerdahelyre látogatókat.

Blog Photo
  • 2025. július 03

A nyár további Elővágtái

Júliusban a Nemzeti Vágta visszatér Dunaszerdahelyre, ahol a IX. Felvidéki Vágtát rendezik meg július 5-én. A hónap 20. napján tartják a II. Szemenyei Vágtát. Augusztusban kerül sor a Borsodi, a Muravidéki, a Festetics Vágtára, valamint először szervez Elővágtát a Pest vármegyei Vasad község.

Blog Photo
  • 2025. június 30

Csetény versenyzője nyerte az Iváni Vágtát

A csetényi Vörös József nyerte Prometheus Parázzsal az ötödik Iváni Vágtát. A kishuszárok közül Pestszentlőrinc lovasa, Juharos Jadviga ért célba leggyorsabban Kassimmal, a huszárgyerekek legjobbja pedig Mátyásföld ifjú versenyzője, Szabó Kristóf Áron volt, BZ Silverrel.

Blog Photo
  • 2025. június 27

Ötödik éve rendez Elővágtát Iván

Holnap rendezik a Győr-Moson-Sopron vármegyei településen az Iváni Vágtát, amelyen a Vágta Előfutamai mellett kocsitoló verseny, csikós és akadály fogathajtó bemutató is számít a közönség figyelmére 12 óra és 19 óra között.

Blog Photo
  • 2025. június 23

Kilyén lovasa győzedelmeskedett a Székely Vágtán

Kilyén versenyzője, Varga Mátyás volt a leggyorsabb a Székely Vágtán, a Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi Előfutamán. A kishuszárok közül a farkaslaki Demény Magor nyert, a huszárgyerekek legjobbja a szintén farkaslaki Ágoston Anna volt.

Blog Photo
  • 2025. június 20

A hétvégén rendezik Háromszék legnagyobb lovas rendezvényét, a Székely Vágtát

Ezen a hétvégén, június 21-22-én tartják a XIV. Székely Vágtát a maksai Óriáspince-tetőn, amelyre a szervezők számos újítással készülnek. A szombati programsorozat 9 órától 23 óráig, a vasárnapi műsor 10:30-tól 19:30 óráig tart.

Blog Photo
  • 2025. június 16

Tahitótfalu, Tiszafüred, Albertirsa, Vácduka lett a sorrendje a Vácdukai Vágtának

Tahitótfalu versenyzője, Rigó Loretta nyerte a Vácdukai Vágta döntőjét. A kishuszárok között a törökszentmiklósi Csontos Gréta, a huszárgyerekek közül a legéndi Horváth Hédi Hanga győzedelmeskedett a szombati VI. Vácdukai Vágtán.

Blog Photo
  • 2025. június 13

Tánc-, csikós- és trükklovas bemutató a Vácdukai Vágtán

Délelőtt kezdődő és éjszakába nyúló ingyenes programok sokasága várja a látogatókat holnap a hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Vácdukai Vágtán, amelyet a Kővágó településrészen tartanak meg.

Blog Photo
  • 2025. május 26

Szentkirály lovasa nyerte a Sárköz Vágtát

Szentkirály lovasa, Csiki Laura nyerte a tegnapi őcsényi Sárköz Vágta felnőttek döntőjét. A kishuszárok közül a békési Marik Franciska volt a leggyorsabb, míg a huszárgyerekek döntőjét Törökszentmiklós versenyzője, Csontos Zara nyerte.

Blog Photo
  • 2025. május 26

A topolyai Kisutcai Miklós nyerte a Vajdasági Vágtát

Topolya versenyzője, Kisutcai Miklós volt a leggyorsabb a felnőttek közül a Vajdasági Vágtán. A Kishuszár Vágtát a kishegyesi Csörgő Lilien, míg a Huszárgyerek Vágtát az oromi Vajda Anna nyerte.

Blog Photo
  • 2025. május 23

Harmadszor szervezi meg Őcsény a Sárköz Vágtát

Vasárnap rendezik meg a III. Sárköz Vágtát, a Nemzeti Vágta Őcsényi Előfutamát az őcsényi repülőtéren. Az egész napos eseményen – amelyre a belépés díjtalan – a futamok mellett díjugratást és ügyességi versenyeket is tartanak.

Blog Photo
  • 2025. május 23

Kocsitoló versenyt és főzőversenyt is tartanak a Vajdasági Vágtán

Egész napos élménydús programot állítottak össze idén is a holnapi szabadkai XIII. Vajdasági Vágta szervezői. A rendezvény – amelynek a szabadkai lóversenypálya ad otthont – nyitja a Nemzeti Vágta idei szezonját.

Blog Photo
  • 2025. május 23

Holnap indulnak a Nemzeti Vágta Elővágtái

A Vajdasági Vágtával veszi kezdetét holnap a 18 éves Nemzeti Vágta Elővágta-szezonja. A szilvásváradi döntőre történő kvalifikációs versenyek szerte az országban és azon túl összesen 11 helyszínen valósulnak meg.

Blog Photo
  • 2024. augusztus 26

Petesháza lovasa nyerte a Muravidéki Vágtát

Az Inferno-t lovagló Matej Grebenjak nyerte a vasárnapi Muravidéki Vágtát. A Nemzeti Vágta Lendvai Előfutamát nyolcadik alkalommal rendezték meg.

Blog Photo
  • 2024. augusztus 23

Díjugratást és díjlovas bemutatót is tartanak a Muravidéki Vágtán

Nyolcadik alkalommal szervezik meg a Muravidéki Vágtát, a Nemzeti Vágta Lendvai Előfutamát. Az ingyenes programkavalkád – amelyre vasárnap kerül sor a Thermal Resort Lendava szállodával szemben található füves területen – része díjlovas és csikós bemutató, díjugratás és még sok más.

Blog Photo
  • 2024. augusztus 19

Istafan Penge repítette célba leggyorsabban Farkas Árpád Dánt

Farkas Árpád Dán, Eck Viktória, Kovács Laura, Mellár János a sorrendje a tegnapi jubileumi Festetics Vágta felnőtt döntőjének. A Kishuszár Vágtát Német Norina nyerte, akit Kovács Írisz követett, harmadikként pedig Bíró Kamilla ért célba. A Gyerekhuszár Vágtát pedig Telegdi Réka nyerte. Ők nyolcan jutottak be a Nemzeti Vágta döntőjébe.

Blog Photo
  • 2024. augusztus 16

Jubileumi futamot rendez vasárnap Gyenesdiás

Tizenötödik alkalommal szervezik meg a Nemzeti Vágta Gyenesdiási Előfutamát, a Festetics Vágtát, amelyre a belépés idén is ingyenes. A Zala vármegyei nagyközség kocsitoló versenyt, agarász bemutatót, zászlós látványprogramot is tart.

Blog Photo
  • 2024. augusztus 13

A Muravidéki Vágta egy héttel később kerül megrendezésre

A Muravidéki Vágta szervezői úgy döntöttek, hogy az e hét szombatra tervezett Előfutamot augusztus 25-én (jövő vasárnap) tartják meg, bízva abban, hogy akkor kedvezőbb időjárási körülmények között tudják megrendezni a Nemzeti Vágta Lendvai Előfutamát!

Blog Photo
  • 2024. augusztus 05

Decs versenyzője volt a legjobb az Abonyi Vágtán

Decs, Tahitótfalu, Abony a sorrendje a felnőttek döntő futamának a szombati Abonyi Vágtán. A kishuszároké: Pestszentlőrinc és Törökszentmiklós, a huszárgyerekek döntő futamán pedig Abony és Hortobágy ifjú versenyzője jutott be Szilvásváradra.

Blog Photo
  • 2024. augusztus 05

Balogh Luca nyert Borsodban

Hernádkak lovasa, Balogh Luca nyerte a Borsodi Vágtát vasárnap. A kishuszárok közül a leggyorsabb Klicsu Márton, Hortobágy versenyzője lett.

Blog Photo
  • 2024. augusztus 02

Idén minden eddiginél színesebb lesz az Abonyi Vágta

Éjszakai fogathajtással majd zenei programmal veszi kezdetét péntek este a kétnapos Abonyi Vágta, a Parkerdőben. Szombaton egyebek mellett főzőverseny, csikós bemutató és zenés lovas műsor is várja a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Elővágta nézőit.

Blog Photo
  • 2024. augusztus 02

Góbé futam és póni puszta ötös is lesz a vasárnapi Borsodi Vágtán

Tíz órán keresztül várja a látogatókat színes programokkal a 12. Borsodi Vágta vasárnap. A Nemzeti Vágta Hernádkak-Belegrádi Előfutamán póni puszta kettes és puszta ötös bemutatót, Góbé futamot és ördöglovas show-t is tartanak.

Blog Photo
  • 2024. július 22

Mátyás Edina Daniella nyerte az első Szemenyei Vágtát

Tata versenyzője, Mátyás Edina Daniella nyerte az első alkalommal megrendezett Szemenyei Vágtát. A leggyorsabb kishuszárnak az egyházkarcsai Mórocz Lilien bizonyult, a legjobb huszárgyerek az inárcsi Bitay Csenge lett. Az Elővágtából heten jutottak be az októberi szilvásváradi döntőbe.

Blog Photo
  • 2024. július 19

Első Elővágtáját szervezi a hétvégén Szemenye

A hétvégén rendezik meg a Nemzeti Vágta Szemenyei Előfutamát, amelyen felnőttek, kishuszárok és huszárgyerekek is indulnak. A Vas vármegyei település idén csatlakozott a Nemzeti Vágtához. A hétvégi esemény kínálatában lovasbemutatók, trükklovas show, lovasíjász bemutató, kocsitoló verseny és még sok más program is szerepel.

Blog Photo
  • 2024. július 15

Farkaslaka lovasa volt a legjobb a Hortobágyi Vágtán

Farkaslaka, Madaras, Ács a sorrendje a tegnapi Hortobágyi Vágta első három helyezett településének. A Kishuszár Vágtát Bőcs, a Huszárgyerek futamot Szentes versenyzője nyerte. A szilvásváradi döntőbe 5 lovas jutott be.

Blog Photo
  • 2024. július 11

Vasárnap tartják a hatodik Hortobágyi Vágtát

Az idei Hortobágyi Lovasnapok keretében, vasárnap ismét megszervezik a Hortobágyi Vágtát. A Hortobágy-Mátán kialakított vágtapályán rajthoz állnak felnőtt huszárok, kishuszárok és huszárgyerekek is.

Blog Photo
  • 2024. július 08

Múcska Gergely nyerte a Felvidéki Vágtát

Múcska Gergely bizonyult a leggyorsabbnak Fernandó Makadámmal a szombati Felvidéki Vágtán. A Kishuszár Vágtát Bogár Sofia, míg a Huszárgyerek futamot Kohut Linda nyerte.

Blog Photo
  • 2024. július 05

Citerazenekar, lovas és gyalogos harcmodorbemutató és NOX koncert a Felvidéki Vágtán

Zenei, színházi és történelmi produkciók is gazdagítják a holnapi Felvidéki Vágta amúgy is gazdag, és ingyenesen látogatható programját. A Nemzeti Vágta Dunaszerdahelyi Előfutamát már nyolcadik alkalommal rendezik meg, amelynek helyszíne újra a sikabonyi reptéren lesz.

Blog Photo
  • 2024. június 30

Vörös Tamara remekelt az Iváni Vágtán

Vörös Tamara nyerte Marina nevű lovával a szombati Iváni Vágtát. A kishuszárok között Sziklay Gizella bizonyult a leggyorsabbnak, aki G Miss Boon-nal indult. A Huszárgyerek futamot Varga Dorka nyerte, Büszkével.

Blog Photo
  • 2024. június 28

Kocsitoló versennyel, puszta ötös és csikós bemutatóval is vár az Iváni Vágta

A nagy- és kishuszárok versenyén kívül kocsitoló versenyt, puszta ötös és csikós bemutatót, és lovastornát is tartanak szombaton Ivánban. A negyedik egész napos Iváni Vágtát idén is a Lovas majorban rendezik meg.

Blog Photo
  • 2024. június 24

Sepsiszentgyörgyi lovas győzött a Székely Vágtán

A múlt hétvégén tartották a Székely Vágtát, a Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi Előfutamát, amelyet helyi lovas, Tamás Csaba nyert meg. A Kishuszár Vágtán a Farkaslakát képviselő Demény Magor volt a leggyorsabb, míg a Huszárgyerek futamon Ágoston Anna volt a legjobb, Farkaslakáról.

Blog Photo
  • 2024. június 21

Ezen a hétvégén a székelyföldi Óriáspince-tetőn tartanak Elővágtát

Ezen a hétvégén tartják a Székely Vágtát, a Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi Előfutamát. A kétnapos rendezvényen – amelynek fővédnöke Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára – egyebek mellett díjugrató verseny, koncertek, lovas birkózás és agárfuttatás is lesz.

Blog Photo
  • 2024. június 17

Helyi kishuszár nyerte a Kishuszár Vágtát Vácdukán

Czene Leila volt a leggyorsabb kishuszár Redbull-t lovagolva a szombati Kishuszár Vágtán Vácdukán. A felnőttek közül a Bácskossuthfalvát képviselő Vámos Mercédesz volt a legjobb Licino Gidran 32-Pipacs nyergében, a Huszárgyerek futamot pedig a legéndi Horváth Hédi Hanga nyerte, aki BZ Silver-rel állt rajthoz.

Blog Photo
  • 2024. június 14

Ötödször rendez Elővágtát Vácduka

Holnap tartják az ötödik Vácdukai Vágtát, amelyen huszárgyerekek, kishuszárok és nagyhuszárok is versenyeznek majd. Az egész napos rendezvényen – amely a Kővágó településrészen lesz – fellép mások mellett Bereczki Zoltán is.

Blog Photo
  • 2024. június 11

Aktuális Elővágta-naptár

Az Elővágták részleteiről az adott futam saját Facebook-oldalán lehet bővebben tájékozódni.

Blog Photo
  • 2024. június 03

Helyi lovas győzedelmeskedett a Vámospércsi Vágtán

Kovács Richárd Róbert volt a leggyorsabb a felnőttek között a második Vámospércsi Vágtán. A Kishuszár Vágtát Huszár Bíborka, míg a Huszárgyerek futamot Penzer Kamilla nyerte.

Blog Photo
  • 2024. május 31

Szombaton a Hajdúságban vágtatnak a lovak

A nyár első napján szervezik meg a második Vámospércsi Vágtát, a Nemzeti Vágta Előfutamát. Az egész napos ingyenes programon – amely a Járóbeteg Szakrendelő mögötti lovaspályán lesz – indítanak felnőtt, kishuszár és huszárgyerek futamokat.

Blog Photo
  • 2024. május 27

Bácsfeketehegy lovasa nyerte a szombati Vajdasági Vágtát

A Hűség nyergében lovagló Koncz Dorottya nyerte Bácsfeketehegy képviseletében a 12. Vajdasági Vágtát szombaton. Az egész napos rendezvény – amelynek a szabadkai lóversenypálya adott otthont – nyitotta meg a Nemzeti Vágta 14 előfutamból álló idei szezonját, amely során 10 hazai és 4 határon túli megmérettetést rendeznek.

Blog Photo
  • 2024. május 27

Szentkirály kiválósága nyerte az őcsényi Sárköz Vágtát

A Jimmy-t lovagló szentkirályi Csiki Laura győzedelmeskedett a tegnapi második őcsényi Sárköz Vágtában. A Tolna vármegyei település egész napos ingyenes programokat szervezett az őcsényi repülőtéren.

Blog Photo
  • 2024. május 24

Holnap rendezik meg a Vajdasági Vágtát

Holnap kerül megrendezésre a 12. Vajdasági Vágta, amelyen fiatal és felnőtt lovasok is indulnak. Az egész napos rendezvény – amelynek a szabadkai lóversenypálya ad otthont – nyitja a Nemzeti Vágta 14 előfutamból álló idei szezonját, amely során 10 hazai és 4 határon túli megmérettetést rendeznek.

Blog Photo
  • 2024. május 24

Vasárnap rendezi a Sárköz Vágtát Őcsény

Vasárnap tartja második Elővágtáját Őcsény, amelyen gyerek, fiatal és felnőtt amatőr lovasok is indulnak. A Tolna vármegyei település egész napos ingyenes programokat szervez az őcsényi repülőtéren.

Blog Photo
  • 2024. május 21

Ezen a hétvégén elrajtolnak az Elővágták

A Vajdasági Vágtával veszi kezdetét idén a Nemzeti Vágta Elővágtáinak sora. Ezen a hétvégén az amatőr lovasok a vajdasági Szabadkán szombaton, míg a Tolna vármegyei Őcsényben vasárnap mérkőzhetnek meg egymással. A tét nem kevesebb, mint a szilvásváradi döntőbe jutás.

Blog Photo
  • 2023. szeptember 25.

Helyi nagyhuszár és kishuszár nyerte a Viharsarki Vágtát

Sarkad színeiben induló nagy- és kishuszár nyerte a szombati Viharsarki Vágtát, a Nemzeti Vágta sarkadi előfutamát. A hétvégi szilvásváradi döntőbe négy felnőtt és két fiatal lovas jutott be.

Blog Photo
  • 2023. szeptember 22.

Holnap rendezik a Viharsarki Vágtát

Fogathajtó versenyek is lesznek holnap a Viharsarki Vágtán, a Nemzeti Vágta sarkadi előfutamán.

Blog Photo
  • 2023. augusztus 21.

Decsi lovas volt a leggyorsabb a Festetics Vágtán

Decs lovasa, Kovács Levente nyerte tegnap a Gyenesdiáson megtartott Festetics Vágtát, aki Ricardo nevű lovával indult. Második a bajai Németh János lett Indigóval, harmadikként pedig a szilvásváradi Nyéki Levente végzett Forintos Lucas nyergében.

Blog Photo
  • 2023. augusztus 21.

A zsitkóci Somi Erik lett az első a Muravidéki Vágtán

Zsitkóc, Hodos, Hosszúfaluhegy lovasai állhattak dobogóra a felnőttek közül a hetedik Muravidéki Vágtán, szombaton.

Blog Photo
  • 2023. augusztus 07.

Szuhakálló lovasa győzedelmeskedett a Borsodi Vágtán

Szuhakálló lovasa, Bálint Denis nyerte Chi Lo Sa Chimera nyergében a vasárnapi Borsodi Vágtát. A második a rendező település, Hernádkak lovasa, Balogh Béla Márton lett, Bodrog nevű lovával, a harmadik pedig a debreceni Garai Roland, Forrás Dallam nyergében.

Blog Photo
  • 2023. augusztus 07.

Kecskemét lovasa nyerte az Abonyi Vágtát

Kecskemét, Kocsér és Adorján lovasai állhattak fel a dobogóra a szombati Abonyi Vágta eredményhirdetésén. A Kishuszár Vágtán Nyírbogát, Abony és Túrkeve ifjú lovasa lett az első három helyezett.

Blog Photo
  • 2023. július 26.

Ilyen volt az első Tagyoni Vágta [videó]

A Nivegy-völgy déli bejáratánál fekvő, a Balaton-felvidékbe ékelődő Tagyon községben első alkalommal rendezték meg a Tagyoni Vágtát, amelyen volt kocsitoló verseny, csikós bemutató és Jótékonysági sztárfutam is.

Blog Photo
  • 2023. július 26.

Elkészült kisfilmünk a Hortobágyi Vágtáról! [videó]

A Hortobágyi Lovasnapok zárónapján, július 16-án tartották meg immáron ötödik alkalommal a Nemzeti Vágta Előfutamát, a Hortobágyi Vágtát.

Blog Photo
  • 2023. július 24.

Három felnőtt versenyző és négy kishuszár jutott tovább a Tagyoni Vágtán

Ügyes hajrában megnyerte az első Tagyoni Vágta döntőjét múlt szombaton Nyárádszereda versenyzője, Farkas Árpád Dán, aki Tip-Top nyergében remekelt.

Blog Photo
  • 2023. július 17.

Helyi lovas nyerte a Hortobágyi Vágtát

Hortobágy község lovasa, Kovács Laura nyerte tegnap az ötödik alkalommal megrendezett Hortobágyi Vágtát, aki Shaafi Sonja Door nyergében parádésan teljesített.

Blog Photo
  • 2023. július 10.

Feketenyék lovasa győzedelmeskedett a Felvidéki Vágtán

Feketenyék, Dunaszerdahely, Somorja. E három település lovasa szerezte meg sorrendben az első három helyet a múlt szombati Felvidéki Vágtán, amelyen Rúzsa Magdi is fellépett.

Blog Photo
  • 2023. július 03.

Ácsteszéri lovas lett a leggyorsabb az Iváni Vágtán

Izgalmas hajrában lett első Ácsteszér lovasa, Vörös Tamara, a szombaton megrendezett Iváni Vágtán. A kishuszárok közül Inárcs indulója, Bitay Csenge, Techon Mayo nyergében győzedelmeskedett.

Blog Photo
  • 2023. június 26.

Izgalmas futamok a Vácdukai Vágtán: helyi lovas győzött a hétvégi versenyen

A Pest vármegyei községben szombaton megtartott Vácdukai Vágtán helyi lovas bizonyult a leggyorsabbnak. Az ősszel Szilvásváradon rendezendő döntőbe az első négy felnőtt lovas, és az első két kishuszár jutott be.

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?