Lóval menni epret szedni?
Ha lóval nem is megyünk az epresbe, a lovasok birtokba veszik szombaton a Tahitótfalui Eperfesztivált, hogy kiderüljön, a Budapest környéki települések lovasai közül kik vehetnek részt ősszel a fővárosban, a Nemzeti Vágtán.
A 2014-es Kisalföld Vágta nem jöhetett volna létre, ha a szervezők nem nyújtanak extra, emberfeletti teljesítményt! A zord időjárás ugyanis hajszál híján meghiúsította terveiket.
„Annyi öröm, annyi emlék, annyi vidámság kapcsolódik a Nemzeti Vágtához, és olyan sokat köszönhetünk a rendezvénynek!” – áradozik Sáfrány László, a Hatvani Csapat vezetője.
A tavaszhoz közeledve megkezdődik a Vágta-szezon, és a Székely Vágtára való készülődés is. A rendezvény szervezői, a tavalyi tapasztalatokra alapozva, néhány fontos változást hoztak a versenyszabályzatban. A székelyföldi települések polgármesterei már megkapták a benevezésre hívó levelet, így a lovasok is elkezdhetik a felkészülést.
Nyeregben a Balaton
A Sarkadi és a Kisalföld Vágta után május 25-én, vasárnap Balatonlelle-Rádpusztán kiderül, a Balaton környéki települések lovasai közül kik vehetnek részt ősszel Budapesten, a Nemzeti Vágtán.
„Egyre nagyobb lelkesedés övezi a Nemzeti Vágta Elővágtáit, és a hozzá kapcsolódó rendezvényeket. Igazi összefogásnak lehetünk tanúi vidéken, elhivatottság és elkötelezettség jellemzi a résztvevőket, nagyon jó érzés ezt látni!”
„Vegyes érzésekkel voltam tele, az a hihetetlen stressz, aztán a feszült várakozás, majd az izgalmas verseny, végül a győzelem óriási érzése, szóval megjártam a poklot és a mennyországot is!” – meséli Sárfalvi Péter, a 2013-as Nemzeti Vágta Jótékonysági Sztárfutamának nyertese.
„Vidám, menős, rafinált lovam van, aki nem ismer középutat; lépdel, vagy vágtat, átmenet nincs.” Németh János, Baja versenyzője nyerte My Boy Mennydörgés nevű lován a 2013-as Nemzeti Vágta döntőjét.
Szépek, csinosak, elegánsak, fittek, profin lovagolnak, és nem utolsó sorban gyerekeket nevelnek azok a nők és anyák, akik éppen olyan sikeresek a lovas sportban, mint férfi társaik.