Az első ízben megrendezésre kerülő Nemzetközi Futamban meghívásos alapon, összesen nyolc ország versenyzői lépnek pályára. A futam további érdekessége, hogy a hét külföldi és egy magyar lovas nemzetiségük hagyományos öltözeteit viselik, továbbá nem saját lovaikon, hanem a Bábolnai Ménes által biztosított, saját tenyésztésû, magyar Shagya arab lovakkal versenyeznek. Ha kíváncsi külföldi vendégeinkre is, akkor a Vágta Korzón elkülönített részen megismerkedhet hazájuk jellegzetességeivel, történelmével, turisztikai látnivalóival. Szurkoljon a futamon, és látogasson el a Korzóra!
Sógorka Miklós, Súr község polgármestere megírta személyes hangú beszámolóját arról, hogy települése hogyan készül a Nemzeti Vágtára. Írását köszönjük, hiszen jól bemutatja azt a lelkesedést és elhivatottságot, amivel az induló települések viszonyulnak a rendezvényhez. A polgármester beszámolóját két részben közöljük, ez a második rész.
Sógorka Miklós, Súr község polgármestere megírta személyes hangú beszámolóját arról, hogy települése hogyan készül a Nemzeti Vágtára. Írását köszönjük, hiszen jól bemutatja azt a lelkesedést és elhivatottságot, amivel az induló települések viszonyulnak a rendezvényhez. A polgármester beszámolóját két részben közöljük.
idén is Ferencváros színeiben indul a Vágtán új lovával, Lord Blackkel.
Szeptember 20-22. között a Hősök Terén és környékén, látványos, izgalmas programsorozat várja a látogatókat; a települések lovas versenye, bemutatók, idén először nemzetközi futam, és sztárok is nyeregbe szállnak, hogy szórakoztassák a közönséget. Péntektől az 56-osok terén az Országkonyha bőséges kínálata várja a gasztronómia szerelmeseit, szombaton pedig megnyitja kapuját a vásári forgatag is az Andrássy úton kialakított Vágta Korzón, ahol az induló települések, valamint kézművesek és más érdekességek mutatkoznak be.
A Nemzeti Vágta Lovas Dámái idei öltözékeivel a dáma szó jelentése átértelmeződik.A klasszikus dáma mai értelemben véve a modern nő, akinek temperamentumos jellemével szorosan összefügg a divatos öltözködés, valamint a kényelemre való törekvés. Zoób Kati célja az volt, hogy öltözékei összekapcsolják a modern nőt egy tradicionális társadalmi eseménnyel, valamint jelmezszerűség helyett aktuális divatüzenetet közvetítsenek. A stílusos öltözékeket a Katti Zoób szalonban próbálták a modernkori dámák; Bényi Ildikó, Dióssy Klári,és Rátonyi Krisztina.
A Nemzeti Vágta erős emberei különleges edzőpartnerekkel, az Újpest Bulldogs amerikai focistáival készülnek az MVM Paksi Atomerőmű Kocsitoló versenyre.
A Nemzeti Vágta 2013-ban az éppen száz éve díszsírhelybe temetett Simonyi József előtt tiszteleg.
A Magyar Posta jóvoltából most megteheti!
|A kocsikázásra előzetes regisztrációval lehet jelentkezni a Műcsarnok mögött a Mesepostánál. A postakocsik a Műcsarnok mögött várják az utasokat. ahonnan 15 percenként indulhatnak a felejthetetlen utazásra.