Ha majális, akkor Sarkadi Vágta! Immár hagyomány, hogy május elsején Sarkad városában kerül megrendezésre a Nemzeti Vágta első elővágtája. A Nemzeti Vágta népszerűsége keltette életre az elővágtákat. Az országszerte megrendezésre kerülő regionális selejtezőkön az induló települések lovasai mérik össze lovas tudományukat, ügyességüket, gyorsaságukat. Minden elővágta első két helyezettje belovagolja települését a budapesti viadalba, hogy ott bizonyíthassa majd rátermettségét.
Május elsejétől szeptember elejéig Elővágták országszerte
A Nemzeti Vágta vidéki elővágtái révén hazánkban egyedülálló módon képes több száz hazai lovast és a lovat-, lovassportot szerető települést megmozgatni. Tavaly országszerte 19 Elővágta került megrendezésre és évről-évre nő azon települések jelentkezésének száma, akik Elővágtát szerveznének.
- Az összefogás eredményeként ötszázezer forint és két ló segíti a Dévai Szent Ferenc Alapítvány további munkáját –
A különleges összefogás eredményeként Vastag Csaba nyereményét, míg a többszörös világbajnok fogathajtó Lázár testvérek két lovat a
Aki kicsit hallgatózik, már hallhatja, ahogy a kertek alatt felénk vágtat a hatalmas paripa. Hamarosan kezdetét veszi a kínai horoszkóp szerinti Jang-Fa, vagyis a Ló éve, ami változást, erőt és dinamizmust hoz minden kiforratlan, kialakulatlan, elakadt helyzetben.
Papp László Budapest Sportaréna
2013. november 29. - december 1.
A Nemzeti Vágtán évről évre megrendezik az immár hagyománnyá vált kocsitoló versenyt.
A sportolók csapata idén ifjú vízilabdásokból állt, olyan élsportolókból, mint Sánta Dániel, Nagy Viktor, Decker Ádám, Jansik Szilárd, és Kovács Péter. A fiatal tehetségek most először vettek részt indulóként a Nemzeti Vágtán és bátran próbálták ki magukat egy számukra új és ismeretlen versenyszámban.
Az OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamán idén második helyezést ért el Pintér Tibor. A színész a futam végeztével gratulált versenytársainak, majd Alex nevű lován sietve az istállók felé vette az irányt.
Détár Enikőt, az idei Nemzeti Vágta egyik Lovas Dámájaként csodálhatták meg a nézők a nagyszabású rendezvényen.
Vasárnap, a Nemzeti Vágtán, a Vágta korzón, az Andrássy úton elveszett egy szemüveg. A szemüveg barnás-bordó tokban volt. Tulajdonos nagyon hiányolja, mert csak több hetes várakozás után lehet pótolni. A becsületes megtaláló 5000 HUF jutalomban részesül, amennyiben leadja a Nemzeti Vágta csapatának. Köszönjük!