Az idén is háromnapos Nemzeti Vágtát – Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovasversenyét – Magyarkanizsa versenyzője, Rozs Anna Júlia nyerte. A Kishuszár Vágtát Vasad lovasa, Rakottyai Judit nyerte, míg a Huszárgyerek Vágtán Holczer Hanna, Vasad versenyzője diadalmaskodott.
Az október 3-4-5-én tartott Nemzeti Vágta visszanézhető a Médiaklikk alábbi oldalán:
A méneshajtással véget ért az idei Nemzeti Vágta, amelynek Szilvásvárad adott otthont.
Egy végletekig kiélezett döntő futamon nyerte meg a 18. Nemzeti Vágtát a Magyarkanizsát képviselő Rozs Anna Júlia. A második helyen Tahitótfalu lovasa, Rigó Loretta végzett, míg a dobogó legalsó foka Szentkirályé és Csiki Lauráé lett.
Nyolc ország fogadta el a magyar rendőrök invitálását a pénteki Nemzetközi Rendőr Lovasversenyre. Cseh, szerb, szlovák, szlovén, román, német és török rendőrök, illetve csendőrök érkeztek hazánkba, sőt az Egyesült Királyság is indított csapatot. Magyar részről a Hajdú-Bihar és a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság lovasai indultak a versenyen, illetve polgárőrök, valamint készenléti rendőrök.
Ünnepélyes eskütétellel és látványos megnyitóval vette kezdetét szombaton a 18. Nemzeti Vágta, ahol az első nagy izgalmakat az előfutamok hozták. Ezek mentén kialakultak a vasárnapi középfutamok és döntők mezőnye, így mostanra minden kategóriában megvan az, hogy kik szállhatnak harcba a végső győzelemért.
Ezekben a pillanatokban indult el Szilvásváradon a 18. Nemzeti Vágta!
A Nemzeti Vágta 18. születésnapja alkalmából készítettünk podcastet Szotyori Nagy Kristóffal. A beszélgetésből kiderül, hogy a Nemzeti Vágta más ló- vagy lovassport-eseményhez miért nem fogható, hogy miért volt emlékezetes a versenyigazgató számára Tóth Tamara győzelme, vagy az első méneshajtás. A szakember kitér arra is, hogy miért csodálatos az Elővágta-rendező települések fanatizmusa, valamint, hogy milyen jövőt lát a Vágta előtt.
Pénteken kezdődik az idén háromnapos 18. Nemzeti Vágta. Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovasversenyének – amelynek futamain több mint 100 lovas indul – Szilvásvárad ad otthont.
Kisorsolták a Nemzeti Vágta felnőtt előfutamaiban indulók sorrendjét ma a budapesti Nemzeti Lovardában. Az októberi eseményen 15 előfutamban összesen 60 település felnőtt lovasa indul.
Izgalmas versenyekben és érdekes lovas programokban a 18. Nemzeti Vágtán sem lesz hiány. A háromnapos lovasünnep – amelynek futamain több mint 100 lovas indul – október 3-5. között kerül megrendezésre Szilvásváradon.
A vasárnap lezajlott utolsó Előfutammal teljessé vált az októberi Nemzeti Vágta döntőjén induló ló-lovas párosok névsora. Az idei évben 7 magyarországi és 4 határon túli településen tartották a kvalifikációs futamokat.
A 18. Nemzeti Vágta történelmi arcának egy 18 éves huszárt választottak a szervezők. Kevés olyan tisztje volt az 1848-49-es szabadságharcnak, aki annyiszor nézett farkasszemet a veszéllyel, mint Ráday Pál őrnagy, a legendás Károlyi-huszárok egyik csapatparancsnoka; ő a 2025-ös Nemzeti Vágta vezéralakja. A legenda nem a hadtörténelem dísztribünjén ül, de aki szereti a lovakat, a vakmerőséget és a huszárok világát, annak tudnia kell róla.
A háromnapos Nemzeti Vágtára a Jegymester oldalán lehet jegyet vásárolni online:
Október 3-4-5-én tartják Szilvásváradon a Nemzeti Vágtát.
Az idén 18 éves háromnapos szilvásváradi Nemzeti Vágtán rendeznek Huszárgyerek, Kishuszár Vágtát, Fogatvágtát, Kocsitoló versenyt, de megcsodálhatjuk a Győri ördöglovasok mindig lélegzetelállító produkcióját is.
Vasárnap rendezik meg a III. Sárköz Vágtát, a Nemzeti Vágta Őcsényi Előfutamát az őcsényi repülőtéren. Az egész napos eseményen – amelyre a belépés díjtalan – a futamok mellett díjugratást és ügyességi versenyeket is tartanak.
Egész napos élménydús programot állítottak össze idén is a holnapi szabadkai XIII. Vajdasági Vágta szervezői. A rendezvény – amelynek a szabadkai lóversenypálya ad otthont – nyitja a Nemzeti Vágta idei szezonját.
A Vajdasági Vágtával veszi kezdetét holnap a 18 éves Nemzeti Vágta Elővágta-szezonja. A szilvásváradi döntőre történő kvalifikációs versenyek szerte az országban és azon túl összesen 11 helyszínen valósulnak meg.
Október 3-4-5. között rendezik a Nemzeti Vágtát; a településfesztiválnak Szilvásvárad ad otthont. Az eseményre 2025-ben 11 Elővágtán lehet kivívni az indulás jogát.
Az idén háromnapossá bővült és sok egyéb újítással is jellemezhető Nemzeti Vágtáról készített film megtekinthető itt:
A Nemzeti Vágta szombaton a versenyzők eskütételével és az esemény ünnepélyes megnyitójával vett rajtot, majd az előfutamoké volt a főszerep, amelyek mentén kialakultak a középfutamok, valamint különböző kategóriákban a döntők mezőnye.
A méneshajtással véget ért az idei Nemzeti Vágta, amelynek Szilvásvárad adott otthont.
Magabiztos győzelmet aratott a Decs települését képviselő Tóbiás Zsuzsa, akinek Galaxy nevű lova címet védett, háromszoros és ezzel örökös bajnok lett a 17. Nemzeti Vágtán. Decs mögött tavalyhoz hasonlóan szintén Ácsteszér lovasa futott be Vörös Tamarával a nyeregben, míg a dobogó harmadik fokára Tahitótfalu versenyzője, Rigó Lotti állhatott fel.
Ezekben a percekben kezdődött el az idén háromnapos Nemzeti Vágta!
Kisorsolták ma a Nemzeti Vágta Nemzetközi Futamában induló 8 lovas sorrendjét Szilvásváradon. A versenyre vasárnap kerül sor.
A Nemzeti Vágta első versenye óta az ünnepi felvonulások elengedhetetlen része a Nemzeti Lovas Díszegység. Tagjai „civilben” a Készenléti Rendőrség Lovas Szolgálat munkatársai. Idén a 17 éves kiváló együttműködésnek új gyümölcse születik. Ennek lehetünk tanúi a Nemzetközi Rendőr Lovasverseny keretében, melyen 9 ország lovas rendőrei mérik össze erejüket október 4-én, pénteken 14 órától.
A Nemzetközi Rendőr Lovasversennyel idén háromnaposra bővült Nemzeti Vágtán új programként szerepel egyebek mellett a HaZám Lovasudvar gyermeklovas bemutatója és a Gömöri Lovas Egyesület végvári vitézek produkciója. A megszokott látványos műsorszámokat – mint a kocsitoló versenyt, a méneshajtást vagy a Győri Ördöglovasok bemutatóját – idén is megrendezik.
Sok újdonsággal találkozhatnak október 4-6. között a 17. Nemzeti Vágtán a Szilvásváradra ellátogató érdeklődők. Lesznek eddig sosem látott programok, nulladik nap, rövidített távok Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas versenyén.
Minden eddiginél izgalmasabb programnak ígérkezik a 17. alkalommal megrendezendő Nemzeti Vágta. Az idén háromnaposra bővülő egyedülálló lovas ünnepünknek október 4-5-6-án Szilvásvárad ad otthont.
Az idei évben október 5-6-án rendezik Szilvásváradon a 17. Nemzeti Vágtát. A lovas hagyományaink felelevenítésére életre hívott egyedülálló lovas ünnepünket májustól augusztusig 16 vidéki és határon túli Elővágta előzi meg.
A 16. alkalommal megrendezett Nemzeti Vágta szilvásváradi döntőjét 2023. szeptember 30-án és október 1-jén tartották.
Minden győztesnek és valamennyi indulónak gratulálunk!
A Nemzeti Vágta mindkét napjának teljes programja visszanézhető a Médiaklikk oldalán:
Hatalmas küzdelemben nyerte meg a 16. Nemzeti Vágtát a Kecskemétet képviselő Tóth Tamara, aki Galaxy nevű lova nyergében szerezte meg a győzelmet az Ácsteszér színeiben induló Vörös Tamarával és a harmadik helyen záró adorjáni Zboray Viktóriával szemben.
A versenyzők ünnepélyes eskütételével és a megnyitóval kezdetét vette a 16. Nemzeti Vágta.
A Duna TV október 1-jén 15 órától élőben közvetíti a Nemzeti Vágtát!
Ismét élő adásban dől el, ki lesz a Nemzeti Vágta idei győztese
Változatos programokkal vár mindenkit a hétvégén egyedülálló lovas ünnepünk, a 16. Nemzeti Vágta Szilvásváradon. A kaput szombaton 11:30-kor nyitják, és 19:30-kor zárják. A vasárnapi programok 9 órától 17:45-ig tartanak. Az eseményt október 1-jén 15 órától élőben közvetíti a Duna.
Kisorsolták a Nemzeti Vágta előfutamaiban indulók sorrendjét ma a budapesti Nemzeti Lovardában. A szeptember végi eseményen 15 előfutamban összesen 60 település felnőtt lovasa indul.
Az eddigi idei 14 Elővágta néhány mozzanatát eleveníti fel legújabb kisfilmünk.
Az egyedülálló lovas ünnep idén „hazatér”
A hazai lótenyésztés egyik ikonikus helyszínén, a nemzeti kinccsé nyilvánított lipicai ménes otthonában, Szilvásváradon lesz idén a Nemzeti Vágta döntője. Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas versenyének végső megmérettetésére szeptember 30-án és október 1-jén kerül sor.
Szoros küzdelemben diadalmaskodott a 2022-es Nemzeti Vágtán Galaxy nevű lova nyergében a versenyző, aki immáron háromszoros Vágta-bajnok. A Hősök terén zajló nagyszabású rendezvényen az izgalmas futamok mellett, egyedi és látványos lovas és hagyományőrző produkciókat élvezhetett a közönség a hétvégén, melyek közül többet is a Vágta 15. születésnapja alkalmából álmodtak meg a szervezők. A vasárnapi döntőket élőben közvetítette a helyszínről a Duna Televízió.
Csütörtökön zajlott le a Nemzetközi Futam sorsolása Bábolnán
Október első hétvégéjén újra a lovak dübörgésétől lesz hangos a budapesti Hősök Tere. Az évtizedes hagyománnyal rendelkező megmérettetés döntőjét a térről élőben közvetíti majd a Duna október 2-án 14:45-től.